vasárnap, október 04, 2009

KÖLTÖZÖM!!!!!!

Értesítek minden kedves idelátogatót, hogy a blogom

ELKÖLTÖZÖTT!!!!


Szeretettel várok mindenkit az új konyhámban:


ITT

péntek, október 02, 2009

Narancsos-mákos kenyér

Ami inkább kalács. Csak hü szerettem volna maradni az eredeti névhez, ezért lett kenyér. Max barátunk által oly sokszor emlegetett román kelttésztás oldalon bukkantam a receptre és Edit barátnénk segítségével a recept is lefordításra került. Elsö olvasatra tudtam, hogy bizony ez a kelt rossz nem lehet, mert a narancs és mák páros már sokszor, sokféleképp bizonyított. Nem is nyúltam mellé. A nyers tészta állaga fantasztikus, élmény volt vele dolgozni. Már biztos említettem, hogy kifejezetten szeretek kelt tésztát csinálni. Az meg dupla öröm, ha jó állagú a tészta. Szinte elöre érzi az ember, hogy ez kisülve is nagyon jó lesz. Amikor pedig sütöbe került, na, hát akkor a hetedik menyországban éreztem magam. Olyan illatos volt a mák és a narancs együtt, hogy a sütö elött totyorogtam türelmetlenül, hogy végre hozzájussak. Kész szenvedés volt kivárni, hogy langyosra hüljön és végre megvághassam. Beváltotta minden várakozásomat, mert mesés. Söt, másnap is nagyon finom; nem szivacsos hanem puha. Nincs más hátra; tessék kipróbálni!



30 g élesztö
2 kanál barna cukor
3 narancs
4 k.k. mogyoróolaj
csipet só
100 ml tej
200 ml narancslé
2 e.k. mák (darálatlan)
500 g liszt


Az élesztöt la langyos tejben egy kevés cukorral felfuttatam, majd beleöntöttem a kenyérsütögép tartályába. Ráöntöttem az olajat. A lisztbe belereszeltem 2 narancs héját, elkevertem benne a cukrot és egy csipetnyi sót is. Kifacsartam 3 narancsot, így 200 ml levet nyertem, ez is ment a tartályba. Majd a narancshéjas, cukros lisztet is beleöntöttem és dagasztottam, kelesztettem a tésztát. Mikor duplájára kelt, lisztezett deszkára borítottam, elfeleztem. Az egyik felébe belegyúrtam a mákot és kerekre nyújtottam.(1.) Félretettem. (2.) A mák nélküli tésztát is ugyanakkorára nyújtottam, mint a mákost. A két kerek, kinyújtott lapot egymásra fektettem, úgy, hogy a mákos volt alul. (3.) Kicsit nyújtottam még rajta, hogy a két tészta réteg összetapadjon, majd félbevágtam a tésztát. (4.) Elöször a baloldali részt bahajtottam középre, (5.) majd a jobboldalit szintén. (6.) Így jártam el a másik darab tésztával is. Mindkét copfot kissé megcsavartam és a 2 szálat összefontam. (7.) Sütöpapírral bélelt formába fektettem (8.) és hagytam a duplájára kelni. (9.) Ekkor cukros vízzel megkentem és elömelegített sütöben 170° fok (légkeveréses) 30 percig sütöttem. 15 perc után egy fóliával letakartam, mert nagyon pirult a teteje. Rácsra fektetve hagytam kihülni.





szerda, szeptember 30, 2009

Nyári káposzta

Gyakorlatilag ez a káposzta csak annyiban tér el a hagyományos töltött káposztától, hogy rengeteg benne a friss zöldség. Így magában hordozza a nyár frissességét, zamatát. A töltött káposzta alapvetöen nem egy könnyü étel, de így a sok paprikával, paradicsommal és a zöldfüszerekkel nagyon könnyü, igazi nyári étel. Jó pár évvel ezelött, Anyukám egyik kolleganöje adta a receptet; azóta egyfolytában terítéken van nálunk. Sokszor készítettem vendégeknek is és a hangos éljenzés sosem maradt el.





1 fej káposzta
5-6 paradicsom
5-6 zöldpaprika
friss zeller
friss kapor
1 kg darált hús
1 nagy fej vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
só, bors
pirospaprika
25-30 dkg rizs


Egy fazékban vizet forralok. A friss káposzta leveleit óvatosan lefejtem és levelenként gyorsan a forró vízbe mártom, hogy kicsit megpuhuljanak. Erre azért van szükség, hogy a töltéskor könnyebb legyen vele dolgozni; ne törjenek a levelek. A levelek vastagabb ereit egy éles késsel kivágom. Elkészítem a tölteléket. Ez ízlés kérdése; ahány ház, annyi szokás alapon. A töltelékkel megtöltöm a leveleket, összetekerem úgy, hogy a 2 végét begyömöszölöm - így a töltelék nem tud kifolyni a fözés során. Ha marad még káposztalevél, azt apróra metélem és beleszórom egy nagy, mély lábas aljába. Erre kerülnek szépen, sorban a töltelékek. Negyedekre vágott paradicsom cikkek és karikára vágott zöldpaprika is kerül a töltelékek közé. A tetejére mindíg sok paprikát, paradicsomot hagyok. Szintén a tetejére kerül a friss zellerlevél és a kapor. A kaprot sem vágom meg. Felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje és lefedve felteszem föni. Amikor már forr, a höt visszakapcsolom takarékra. Addig fözöm, míg a káposzta teljesen meg nem puhul. Ez legalább másfél - két óra. Ízlés szerint kevés rántással be lehet rántani. Ez azért nem törvényszerü, mert van aki a tölött káposztát sem rántja be. Én beszoktam. Friss fehér kenyérrel és tejföllel tálalom.

vasárnap, szeptember 27, 2009

Körtés sütemény dióval

Nagyon szeretem a körtét, de süteményt ezeddig még sosem sütöttem körtével. Az egyik újságban találtam ezt a receptet és szerencsére szombaton tudtam venni finom, édes körtét is hozzá, így szabad volt az út a süti felé. Most kicsit kilógok ezzel a poszttal a sorból, mert a blogokon sorra jelennek meg a szölös sütemények, édességek, lévén, hogy lassan lejár az aktuális VKF határideje.



200 g dió
4-5 körte
kevés citromlé
250 g puha vaj
200 g cukor
1 cs. vaniliás cukor
csipet só
4 tojás
300 g liszt
2 t.k. sütöpor
100 g sárgabarack lekvár



A dió felét megdaráltam és félretettem. A körtéket meghámoztam, félbevágtam, magházukat eltávolítottam. Citromléhez kevés vizet adtam és meglocsoltam vele a körtéket.
A vajat, a cukrot, vaniliás cukrot és egy csipetnyi sót habosra kevertem. Hozzászitáltam a sütöporral elkevert lisztet és átforgattam. Végül a darált diót is belekevertem. Egy négyszögletes sütemény formát sütöpapírral kibéleltem és belesimítottam a tésztát. A körték domboró felét sürün, éles késsel beírdaltam, majd belenyomkodtam öket a tésztába. Elömelegített sütöben (175° légkeveréses) kb. 30 perc alatt megsütöttem. Sütörácson hagytam teljesen kihülni. Közben a maradék diót durvára vágtam. Felmelegítettem a lekvárt. A teljesen kihült sütemény tetejét megkentem a barack lekvárral és megszórtam a dióval. Tálalás elött porcukor is került a tetejére.

Igazán finom, szaftos, aromás sütemény.

szombat, szeptember 26, 2009

Csokival hajtogatott Hokkaido kalács

Limara örült tempót diktál! De imádom érte. Persze nem lenne kötelezö azon nyomban nekilátni és kipróbálni a keze alól kikerülö, szebbnél szebb és finomabbnál finomabb dolgokat; de ki tud ellenállni? Mert én nem! Így volt megint, ezzel az érdekes kaláccsal is. Nagyon sokat segített újra a sok fotó, amit közzétett, így segítve a nem teljesen profikat. A recept megint szuper volt és semmi mást nem kellett tenni, csak követni Marcsi utasításait. A csokis masszával kicsit meggyült a bajom, -részleteket lejjebb - de végülis én kerültem ki gyöztesen és sikerült a csokis kalács. Tényleg nagyon jó állagú a tészta, nagyon kellemes vele dolgozni. Én is nagyon élveztem a hajtogatást, nyújtást, közben gyönyörködtem a márványossá alakúló tésztában. Még mondja valaki, hogy nem élmény az alkotás a konyhában!!!
(most is, mint mindíg követtem a receptet és az utasításokat; nem változtattam semmit Limara receptjéhez képest)



Csokis tészta:

60 g étcsokoládé
110 g tej
2 e.k. kakaópor
30 g liszt
1-3 csapott e.k. étk. keményítö
30 g cukor
4 e.k. sürített tej

A csokoládét üvegtálba tördeltem, majd a mikróban, alacsony fokozaton, többször átkeverve felolvasztottam. A többi hozzávalót is beletettem a tálba és simára kevertem, majd visszatettem a mikróba, ismét alacsony fokozatra. Limarának viszonylag kevés idöre volt szüksége ahhoz, hogy összeálljon a massza. Nekem legalább 8-10x kellett kevernem és újra visszatenni, hogy elérje a megfelelö állagot. No, és nekem bizony kellett bele a 3 e.k. keményítö. Amikor megkeményedett a csokis tészta, 2 réteg folpack között ujjnyi vastagra nyújtottam és betettem a hütöbe.

Kalács tészta:

2 dl tej
2 dl tejszín
1 tojás
4 e.k. cukor
2 e.k. tejpor
50 dkg finom liszt
10 dkg rétes liszt
csipet só
3 dkg élesztö

A tészta hozzávalóit a kenyérsütögép tartályába mértem és megdagasztottam a tésztát. Kelesztötálba tettem és a hütöben duplájára kelesztettem. Mindkét tésztát a konyhapulton további 10 percig pihentettem.Lisztezett felületen a tésztát kétszer akkora téglalappá nyújtottam, mint a csokoládé. A felső részére tettem, majd ráhajtottam az alsó felét. Ezután következett a nyújtás és a hajtogatás. kinyújtottam ismét egy téglalappá, majd a felső részét és az alsót is visszahajtottam a közepéig, majd ott félbe hajtottam. Elforgattam 90 fokkal, ismér kinyújtottam téglalapra, most hármas hajtogatás következett. A tészta felső harmadát a középsőre hajtottam, majd arra az alsó harmadot. Ismét nyújtás és ismét a négyes hajtogatás következett. Összesen ötször hajtogattam, de legalább négy legyen meg. (Limara oldalán a képek segítenek.) Az utolsó hajtogatás után a tésztát ismét téglalappá nyújtottam, majd egy pizzavágóval három egyforma, hosszú csíkot vágtam belőle.
Egyszerű hármas fonással megfontam, sütőpapírral bélelt nagy dobozformába tettem.
Hagytam duplájára kelni, majd 180 fokos sütőben sült kb. 40-45 percig. Rácsra téve hagytam kihülni.

péntek, szeptember 25, 2009

Csalamádé

A csemege és kovászos uborka után ez a legkedveltebb savanyúság a családunkban. Szinte nincs úgy ösz, hogy ne veselkedjek neki csalamádét eltenni. Így volt ez most is. Rég bevált, kipróbált receptet követek, így az esetek többségében a siker garantált. Akitöl annak idején kaptam a receptet nagyon profi volt ebben a müfajban; mindíg ropogós, hónapok elteltével is gyönyörü színü volt az általa eltett savanyúság. Jó pár évig nem jöttem rá, hogy miért barnul meg az elözöleg gyönyörü hófehér csalamádém. Ilyenkor, a nyár leköszöntével rengeteg az éretlen, zöld paradicsom a töveken. Mindíg sajnáltam, hogy kárbavesszen, így logikus módon belekerült a csalamádéba. Aztán rájöttem, hogy a zöld paradicsom barnítja be a makulátlan savanyút. Így tavaly óta már nem teszem bele a paradicsomot, inkább csak magában savanyítom. Pár nappal ezelött Duende kollegina is megosztotta velünk a csalamádéja titkát. Az enyém eltér 1-2 ponton, de végülis az eredmény a fontos.
(ez a mennyiség 8-10 fél literes üveg megtöltéséhez elegendö)




6 kg káposzta, uborka, hagyma,
paprika (TV parika, kápia, stb.)
vegyesen, ízlés szerint

40 dkg cukor
10 dkg só
3,5 dl 20%-os ecet
1 mokkáskanál szalicil
1 " borkénpor
koriandermag
mustármag
bors
3-5 babérlevél



Legelöször elkészítem a levet; mindent kimérek és egy lábasban összeforralom. Vizet egyáltalán nem teszek rá!!!!!! A felforrt ecetes, füszeres levet hagyom teljesen kihülni.
Összevágom az összes zöldséget, illetve amit lehet legyalulok, majd alaposan összekeverem egy nagy tálban. Ráöntöm a levet és összeforgatom. Folpackkal letakarom és 3 napig hagyom, közben mindennap alaposan átkeverem, egyszer. Közben lehet kóstolgatni és ízlés szerint esetleg tovább cukrozni, vagy füszerezni. Ha valaki csípösebben szereti mehet bele pár eröspaprika, esteleg chili karika is. A harmadik nap végén a keletkezett lével együtt üvegekbe teszem, lezárom és a polcra teszem, hogy fogyasztásig györködjek benne.

kedd, szeptember 22, 2009

Cointreau-csoki torta

Ezt a tortát vasárnap a kényszer szülte. Az történt, hogy az elözö nap sütött almás-habos az utolsó morzsáig elfogyott és a család nem tud meglenni vasárnap délután sütemény nélkül. Gyorsan ki kellett valamit találni, hogy a kávés csészék mellé jusson valami a süteményes tányérra is. Kaptam, fogtam magam és hamarjában ez a torta sikerült. (a Cointreau kihagyható, de nem érdemes mellözni, mert nagyon finom lesz töle a csokikrém. Esteleg más, aromásabb likörrel is helyettesíthetö)



100 g étcsokoládé
50 g vaj
4 tojás
csipet só
100 g + 3 e.k. cukor
125 g liszt
25 g étkezési keményítö
2 t.k. sütöpor
4 csapott e.k. kakaópor
2 cs. habfixáló
800 g tejszín
4 e.k. narancslikör - esetleg narancslé


Egy 26 cm-es tortaformába sütöpapírt vágtam és kibéleltem vele a formát. A csokoládét lereszeltem, a vajat gyenge tüzön felolvasztottam. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjéket 4 e.k. hidegvízzel és egy csipetnyi sóval kemény habbá vertem, közben beleszitáltam 100 g cukrot is. A tojás sárgákat egyenként belekevertem. Egy külön tálban összekevertem a lisztet, a sütöport és az étkezési keményítöt, majd beleszitáltam a habba és összeforgattam. Végül a folyékony vajat és a reszelt csokoládét is hozzákevertem, úgy, hogy a hab levegös maradjon. A masszát a formába simítottam és elömelegített sütöben (150° légkeveréses) kb. 25 percig sütöttem. Sütörácsra tettem és hagytam teljesen kihülni. A kakaóport, a habfixálót és 3 e.k. cikrot összekevertem. A tejszínt kemény habbá vertem és beleszitáltam a kakós keveréket és 2 e.k. narancslikört. Összeforgattam. Az idöközben kihült tortát kettévágtam, majd az alsó lapot 2 e.k. likörrel meglocsoltam. A krém 1/4-ét rákentem és rátettem a 2. lapot. A maradék krém több mint felét elosztottam és elkentem a torta tetején és oldalán. A megmaradt krémet habzsákba kanalaztam és és a csillagcsövel nagy díszeket nyomtam a tetejére. 1 órára a hütöbe tettem. Tálalás elött megszórtam kakaóporral és narancshéjjal díszítettem. Meglepetésként mindenki kapott mellé még egy szem belga pralinét is.

hétfő, szeptember 21, 2009

Almatorta kókuszos Pavlova tetövel

Ez a sütemény újból telitalálat. Szégyen ide-szégyen oda, 4 tagú családunk fél óra alatt az utolsó morzsáig eltakarította. Egyszerüen nem lehetett abbahagyni az elsö szelet után. Elkészíteni sem tart sokáig és a bekerülési költsége is alacsony. (az otthoni tojás árakat nem ismerem!) Az egyetlen kritika az volt, hogy miért ilyen keveset sütöttem!? Egy biztos: gyakori vendég lesz az asztalunkon. Próbáljátok ki és írjátok meg, ha ízlett!



3-4 szem közepes alma

3 e.k. citromlé
2 e.k + 100g + 175 g cukor
5 tojás
3 tojásfehérje
125 g puha vaj
1 cs. vaniliás cukor
csipet só
175 g liszt
2 t.k. sütöpor
3 e.k. rum
100 g + 1 e.k. kókusz reszelék
porcukor a szóráshoz


Egy 26 cm-es tortaformát kivajaztam, kiliszteztem. Az almákat meghámoztam, magházukat kiszedtem és apró kockákra vágtam, majd meglocsoltam a citromlével és 2 e.k. cukorral összekevertem. 3 tojást különválasztottam, a fehérjét betettem a hütöbe. A vajat, 100 g cukrot, a vaniliás cukrot és egy csipetnyi sót krémesre kevertem. A 2 egész tojást és a 3 tojás sárgáját egyenként hozzákevertem a vajas krémhez. A sütöporral elkevert lisztet, váltakozva a rummal a masszához kevertem, majd belesimítottam az elökészített formába. A félretett almakockákat elrendeztem a tetején és gyengén megnyomkodtam. Elömelegíett sütöben (150° légkeveréses) 30 percig sütöttem. Kivettem a hütöböl a tojás fehérjéket (a recept csak 3-at ír elö, viszont én ezt kevésnek találtam, így elökaptam a mélyhütöböl további 3 lefagyasztott fehérjét) és egy pici sóval kemény habot vertem. 175 g cukrot további keverés mellett beledolgoztam a habba. Végül fakanállal belekevrtem az elöre, száraz serpenyöben rózsaszínre pirított kókuszt. Kivettem a sütöböl a tésztát és a kókuszos tojáshabot a tetejére halmoztam, majd megszórtam 1 e.k. kókusz reszelékkel. Ugyanazzal a höfokkal további 10 percre visszatoltam a sütöbe. Teljesen hagytam kihülni, majd porcukorral megszórtam a tetejét, úgy tálaltam.


szombat, szeptember 19, 2009

Palacsintasütö dilemma


Már jó ideje készülök megírni ezt a posztot, de valamiért mindíg háttérbe szorult. Pedig nagyon húsbavágó a problémám, mert nálunk gyakran használatban van a palacsintasütö. De gondolom így van ezzel azon háztartások zöme, ahol gyerek van. Igen ám! de a jó palacsintához jó sütö is szükségeltetik. Annak idején, amikor a nagymamám tanított palacsintát sütni, még a jó öreg, öntöttvas, fekete palacsintasütöt használtuk. Olyan csúnya volt már szegény, hogy dugtuk állandóan, hogy még véletlenül se lássa meg senki. Mégis ebben sültek igazán jól a palacsinták. Egy sem ragadt le és egyöntetüen aranyszinüre pirult benne a massza. Aztán csak eljött a pillanat és fájó szívvel, de örökre megváltunk töle. A mostani eszemmel már biztos, hogy nem dobtam volna ki, inkább dugdostam volna tovább. Utána próbálkoztunk rengeteg féle sütövel, de egyikkel sem boldogultunk igazán. Van amiben leragadt, szakadt és csak kínlódás volt a palacsinta sütés. De nem adtuk fel a harcot, kerestük tovább az igazit.

Egyszer aztán, úgy 10-12 évvel ezelött szert tettem egy spanyol palacsintasütöre. Pontosan emlékszem az árára, 7700 Ft volt. Azért ilyen jó a memóriám vele kapcsolatban, mert abban az idöben ez még elég sok pénznek számított. De nem érdekelt, mert megszállottan vágytam a tökéletes darabra. Ma már bizton állíthatom, hogy többszörösen is megérte az árát, mivel tökéletes palacsinták készülnek/tek benne. Az idö viszont felette is eljárt és nagyon megviselt lett a sok használattól. Ebben benne van az én kezem is, mert csak és kizárólag egy gömbölyü fejü, életlen késsel - direkt csak erre a használatra - tudom megfordítani, a magam módján, szakszerüen a palacsintákat. Ez viszont egyáltalán nem tett jót a bevonatnak. Így most újból keresem a tökéletes palacsintasütöt.

Szeretném töletek megkérdezni, hogy kinek, mi vált be!? Melyik és milyen a tökéletes palacsintasütö?
Kérlek benneteket, osszátok meg velem a tapasztalataitokat, ha nem túl nagy ez a kérés!

péntek, szeptember 18, 2009

Mákos-narancsos muffin

Nagy muffinfüggö vagyok. Látszik is, ha valaki megnézi; már közel 30 féle muffin recept sorakozik a blogomon. Könnyü elkészíteni, kezdö háziasszonykák is bátran nekikezdhetnek, mert elég nehéz elrontani. (Azért el lehet, de nehéz.) Ez a mostani muffin viszont jó ideje az egyik legjobban eltalált. Nem más mint Millie - Pákosztos macska kísérletezte ki, az ideális citromos-mákos receptjét. Még augusztusban, amikor posztolta elhatároztam, hogy én is megsütöm. Ennek ma jött el a napja. Csak annyit változtattam az eredeti recepten, hogy én citrom helyett naranccsal házasítottam a mákot. Így is telitalálat! Még a fiam is begyürt egyet frissiben, pedig Ö köztudottan nem eszik meg ám mindent!!! Köszi Millie a receptért!



1 bögre (2 dl) cukor
2 bögre liszt
2 narancs reszelt héja
3 e.k. mák
10 dkg olvasztott vaj
1,5 dl író (vagy kefír vagy tej )
1/2 narancs leve
1 t.k. sütőpor
2 tojás
pár csepp vaníliakivonat


Elöször a száraz alapanyagokat összekevertem egy tálban, majd egy másikban a nedves összetevöket. Összeforgattam a két tál tartalmát. Papírkapszlikkal kibéleltem a muffin sütöforma mélyedéseit és 170°-ra elömelegített sütöben kb. 20-25 perc alatt megsütöttem.


kedd, szeptember 15, 2009

Almás-vörösáfonyás darázscsípés torta

Biztosan sokan ismeritek a klasszikus darázscsípés tortát, illetve süteményt. - Bár azt hiszem ez német recept. Otthon elötte sosem találkoztam vele sehol. Aki nem ismerné, az eredeti változat 2 puha réteg tészta (olykor kelt) között tejszínhabos töltelék, a tetején pedig pirított, karamellizált mandula szeletek. Most mégsem a hagyományos verziót készítettem, hanem egy gyümölcsökkel megbolondított változatát. A receptet egy német újságban találtam. (Backen Special 3/2009)



350 g liszt
325 g cukor
225 g vaj
6 tojás
1 cs. vaniliás cukor
1,25 kg alma
3 e.k. citromlé
200 g vörösáfonya
250 g túró
1 púpozott e.k. étk. keményítö
2 e.k. zsemlemorzsa
75 g tejszín
150 g mandulaforgács
porcukor


A lisztet, 150 g cukorral, 150 g hideg, felkockázott vajjal, 2 tojással és a vaniliás cukorral összegyúrtam, folpackba tekertem és 30 percre betettem a hütöbe. Közben az almát meghámoztam, félbe, majd negyedbe vágtam, magházát kiszedtem és vékony szeletekre vágtam. Meglocsoltam a citromlével. Az áfonyát megmostam, lecsepegtettem és apróra vágtam. A két gyümölcsöt összekevertem és félretettem. A túrót 100 g cukorral, a keményítövel és 4 tojással elkevertem. Kivajaztam és liszttel megszórtam egy 26 cm-es kapcsos tortaformát. Kivettem a tésztát a hütöböl és a felét egy alaposan meglisztezett deszkán 26 cm-re nyújtottam, majd a tortaformába igazítottam. A másik felét szintén kinyújtottam, kb. 7 cm-es csíkot vágtam belöle és a forma szélét kibéleltem vele. A két tészta találkozásánál az ujjammal alaposan lenyomkodtam, hogy a töltelék ne tudjon majd kifolyni belöle. Megszórtam a zsemlemorzsával, majd beleszórtam és eligazgattam a gyümölcsöket. A túrós masszát ráöntöttem. Elömelegíetett sütöben ( 175° légkeveréses) az alsó traktusban kb. 30 percig sütöttem.
Közben 75 g vajat, 75 g cukrot és a 75 g tejszínt összeföztem, majd elkevertem benne a mandulát. Ezt a mandulás masszát elsimítottam a torta tetején és visszatoltam a sütöbe, további 30 percre. (érdemes a sütöbe egy alufóliával bélelt tepsit tenni, a forma alá, hogy elkerüljük az esetleges kicsöpögést) 15 perc elteltével egy darab alufóliával letakartam a torta tetejét, így sütöttem tovább. A sütöböl kivéve rácson hagytam teljesen kihülni. A torta karimát levettem, a tortát tálra csúsztattam és a külsö peremét megszórtam porcukorral. Érdemes megvárni, míg teljesen kihül, mert csak akkor szeletelhetö szépen.



vasárnap, szeptember 13, 2009

Miért vagyok hálás....

Még tegnap tette fel a kérdést Limara, aztán Trinityt is érdekli, hogy miért is vagyok hálás. Az ember, ha kap egy ilyen kérdést, akkor kapásból felsorol jó sok dolgot. Elöször én is így voltam vele, viszont gondolkodásra késztetett és be kell valljam öszintén, még mindíg gondolkodom. Rengeteg dolog kavarog a fejemben és egyik gondolat hozza a másikat. Ha így haladok sosem fogok a végére érni. De azért megkísérlem leírni.


Legföképp azért vagyok hálás, hogy megszülettem. Ember vagyok és érzek. Egészséges vagyok. Látok és hallok. Láthatom a világ összes csodáját. Hallhatom a madarak csicsergését, a tenger zúgását, a szél játékát. Megnézhetem és meghallgathatom a legnagyobb müvészek alkotásait, bejárhatom a Földet és ezeket az élményket elraktározhatom. Hálás vagyok az álmokért is, mert olykor az élményket duplán élhetem.
Hálás vagyok a vízért és a fényért. Nélkülük mivé lennénk?
Nagyon hálás vagyok az örangyalomnak, aki mindíg vigyáz rám! - ennek már tanújelét is adta. És persze a fönöknek is, aki mellém rendelte.
Tulajdonképp minden embernek hálás vagyok, akiket így, vagy úgy, de mellém sodort a sors. Mert ök formáltak, formálnak olyanná, amilyen vagyok. A családom, a barátaim, a régi szerelmeim, az ismeröseim, de még azok is, akikkel csak futólag ismerjük egymást.
És nem utolsó sorban hálás vagyok azért, hogy van egy gyönyörü kisfiam, akiért érdemes volt megszületni!


Név szerint nem adnám tovább senkinek a stafétát, de nagyon szívesen olvasnám minden kedves blogtársam sorait arról, hogy ki, miért hálás.

Ensaimadas - spanyol briós

Mint oly sok minden finomság Limara oldalán, ez sem hagyott nyugodni és megsütöttem. Semmit nem változtattam rajta és nem meglepö módon remekül sikerült. Nem csak fahéjas, hanem Nutellás töltelékkel is megpróbáltam. Egyik finomabb, mint a másik. Limara is találta a recepetet, mégpedig Jade konyhájában. Köszi mindkettötöknek!



  • 50 dkg liszt
  • csipet só
  • 1 egész tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 3 ek. olaj
  • 2,3 dl tej
  • 7 dkg cukor
  • 2,5 dkg élesztő
Töltelék:
  • kb. 10 dkg puha vaj
  • fahéjas porcukor
  • Nutella

A hozzávalókat kenyérsütögépben dagasztottam, majd kelesztőtálban duplájára kelesztettem. Lisztezett felületre borítottam, 10 egyforma részre osztottam, gömbölyítettem a darabokat. Kb. 15-20 percig hagytam letakarva, hogy ismét visszanyerjék a rugalmasságukat, nyújthatóvá váljanak. Ezután minden darabot egyesével oválisra nyújtottam, megkentem puha vajjal, megszórtam cukros fahéjjal. Feltekertem, és hagytam őket pihenni, míg az összes elkészül. A pihentetés után egy kicsit megint lehet húzni a feltekert tésztán, hogy hosszabb legyen. Csiga alakban feltekertem úgy, hogy a hajtás most szándékosan felülre kerüljön. A végét az ujjammal ellapítottam ezt a csiga alá hajtottam, így nem bomlik szét.
Sütőpapírral bélelt tepsire ültettem őket. Jobb 2 tepsin elosztani, nekem egy tepsin teljesen összesültek. (a leírás is Limara oldaláról! - remek fázis fotók kíséretében!)
Hagytam őket ismét 30-40 percig pihenni, majd 180 fokos sütőben sültek 15-20 percig.


szombat, szeptember 12, 2009

A világ legcsúnyább, de legfinomabb szilvás sütije

Biztos sokan emlékeztek még a Chokito-ra "csúnya, de finom!" Hát, ilyen ez a mostani szilvás süti is.Nagyon sokféle szilvás süteményt ettem már, de még mindíg ez viszi a pálmát nálam. Tészta szinte semmi, viszont rengeteg szaftos, édes, fahéjas szilva olvadozik a tetején. Nagy elönye még, hogy pillanatok alatt el lehet készíteni. A legtöbb idöt a szilva magozása veszi el. Próbáljátok ki,- erre buzdítok mindenkit,- mert többszörösen megéri a befektetett csekélyke munkát és idöt.






150 g liszt
1 t.k. sütöpor
170 g margarin
170 g cukor
1 csipet só
1 tojás

1-1,5 kg szilva
cukor
fahéj
100 g darált mogyoró


A tésztához valókat összegyúrjuk és kézzel belenyomkodjuk egy kerek tortaformába úgy, hogy 2-3 cm magasan a peremére is jusson. (nem kell nyújtani!) A szilvát kimagozni és negyedekbe vágni. (a szilva mennyiségétöl nem kell megijedni, mert minnél több rajta a gyümölcs, annál finomabb!) Ízlés szerinti mennyiségü cukorral és fahéjjal, valamint a darált mogyoróval összekeverni a szilvát és a tészta tetejére halmozni. 175°-on 1-1,5 órát sütni. Ennyire egyszerü!




péntek, szeptember 11, 2009

Medaillon hagymás,gombás, tejszínes szószban

A mai ebédhez adva volt egy gyönyörü szüzpecsenye. Csak még azt nem döntöttem el, hogy mit is kezdjek vele. Valami különlegesre vágytam, de mindenképp olyan ételre gondoltam, ami hamar elkészül. Idöm nem volt a neten keresgélni, a meglévö receptekre pedig most nem volt gusztusom. Improvizáltam és a premier nagyon jól sikerült. A lényeg az, hogy pillanatok alatt kész lett és nagyon-nagyon finom volt.




1 nagyobb szüzpecsenye
3-4 e.k. olaj
2 nagy fej vöröshagyma
só, bors
15 dkg gomba
3 e.k. sürü tejföl
2 dl tejszín
1 e.k. étkezési keményítö
1/4 l zöldségleves
vágott petrezselyem


A húst vastag szeletekre (medaillon) vágtam, kicsit megklopfoltam, sóztam és borsoztam. Az olajat egy nagyobb serpenyöben felhevítettem és a hús mindkét oldalát 2-3 perc alatt rózsaszínre sütöttem, majd egy tüzálló tálba sorakoztattam. A 2 öklömnyi nagyságú hagymát elöször félbe, majd vékony szeletekre vágtam és a visszamaradt zsíradékon elkezdtem pirítani. Közben a megtisztított, és nem túl vékonyra szeletelt gombát is hozzáadtam. Sóztam, borsoztam.
A tejfölt és a tejszínt egy púpozott evökanlányi étkezési keményítövel csomómentesre kevertem és felöntöttem vele a hagymás ragut. Rögtön kezdett besürüsödni, így szükség volt 1/4 l-nyi zöldséglevsre is. Pár pillanatig hagytam, hogy a szósz rotyogjon, majd az egészet a húsra öntöttem. Elömelegített sütöben kb. 20 percig sütöttem; míg szép piros lett a teteje. Galuskával és frissen vágott petrezselyemmel tálaltam.

szerda, szeptember 09, 2009

Pezsgö - Mascarpone Charlotte

Egy nagyon kedves barátnöm születésnapjára készítettem, még a hétvégén ezt a finomságot. Nagy tetszést aratott!
Kicsit babrásnak tünik elsö olvasatra, de nem olyan vészes. A végeredmény pedig tényleg megér egy misét. Csak a várakozási idö hosszú, különben 1 óra alatt elkészíthetö.






4 tojás
175 g cukor
1 cs. vaniliás cukor
100 g liszt
25 g étkezési keményítö
1 cs. sütöpor
250 g s.barack lekvár
6 lap zselatin
2 doboz mandarin befött
500 g Mascarpone
200 ml pezsgö
200 g tejszín
1 cs. cukrozatlan tortazselé


Elsö lépésként elkészítettem a piskóta tekercset - még elözö nap. A tojásokat szétválasztottam, majd a fehérjéböl nagyon kemény habot vertem. Hozzáadtam 75 g cukrot és a vaniliás cukrot, közben folyamatosan vertem tovább a habot. A tojássárgákat egyenként szintén folyamatos keverés mellett beledolgoztam a habba. A lisztet, a sütöport és a keményítöt beleszitáltam, majd fakanállal óvatosan beleforgattam. A piskóta masszát egy sütöpapírral bélelt sütölapra simítottam és elömelegített sütöben (175° - légkeveréses) 10-12 perc alatt rózsaszínüre sütöttem. A megsült piskótalapot egy nedves konyharuhára borítottam, óvatosan lehúztam róla a sütöpapírt és az elöre felmelegített lekvárt egyenletesen elosztva rákentem. Szorosan feltekertem, a konyharuha segítségével, majd hagytam teljesen kihülni.
A piskóta tekercs mindkét végét egyenesre vágtam, majd 16 egyforma szeletet vágtam. Egy 26 cm-es kerek tortaforma oldalát egy tálra fektettem. Alulra került 7 db piskóta rolád, az oldalát pedig 9 db-al raktam ki. Beáztattam a zselatin lapokat. A mandarit lecsöpögtettem, de a levét felfogtam és félretettem. A mascarponét 75 g cukorral, a pezsgövel és 100 ml beföttlével kikevertem. A zselatint kinyomkodtam, felmelegítettem, majd a krémböl kivettem 2 kanálnyit és homogénné kevertem, majd hozzáadtam a krémhez és elkevertem. Hütöbe raktam, egészen addig, míg el nem kezdett a krém keményedni. A tejszínt felvertem. A mandarin felét apró kockákra vágtam és belekevertem, hozzádtam a habhoz és a zselésedö krémbe forgattam. Beleöntöttem a torta formába, a tetejét elsimítottam. 2 órára újra a hütöbe tettem. Óvatosan levettem a torta karikát és a maradék mandarit a közepére halmoztam. A tortazselét 25 g cukorral és 1/4 l mandarinlével felmelígettem és egy kanállal fokozatosan a mandarin tetejére csurgattam. 15 percre újra hütöbe tettem, majd citromfüvel díszítettem.

szombat, szeptember 05, 2009

Szilvás - diós sütemény

Rengeteg a szilva. Jók és kevésbé jók. Speciel a mi fánk is tele van, viszont szinte mindegyik kukacos. Kár érte, mert nagyon finom, édes szilva. Amit meg kapni lehet, hát.... savanyú. De sütibe finom, mert úgyis cukrozom. Most diós süteménnyel lépett fúzióra és nagyon bejött. Ilyet még sosem sütöttem, gondoltam kipróbálom, mi baj szármauhat belöle. Az eredmény nagyon jó lett, mert az utolsó morzsáig elfogyott. Szívböl ajánlom kipróbálásra, aki még süti a szilvás sütiket és szereti a hagyományos ízeket.





100 g dió
400 g szilva
200 g puha vaj v. margarin
170 g cukor
1 cs. vaniliás cukor
3 tojás
250 g liszt
1 cs. sütöpor
3 e.k. tej
fahéj


A megtisztított diót egy száraz serpenyöben (zsíradék nélkül!) megpirítottam. A 2/3-át éles késsel durvára aprítottam, a többit félretettem a díszítéshez. A szilvát megmostam, feleztem és a magját kiszedtem. A vajat, a cukrot és a vaniliás cukrot habosra kevertem a robottal. Egyenként hozzákevertem a tojásokat, majd a sütöporos lisztet és a vágott diót. A tésztát a tejjel lazítottam. Egy 26 cm-es tortaformát kivajaztam, kiliszteztem, majd belesimítottam a tésztát. Tetejére raktam a fél szilvákat és fahéjas cukorral böven megszórtam. Elömelegített sütöben (légkeveréses: 175°) 40-45 perc alatt megsütöttem. Rácson hagytam kihülni. Eltávolítottam a torta karikát, kiraktam a tetejét a félretett dióval és megszórtam porcukorral. Tejszínhabot adtam hozzá.


csütörtök, szeptember 03, 2009

Uborkás kelkáposzta -saláta

Kínaikelböl már nagyon sokszor készítettem salátát, azt nagyon szeretem. Viszont a normál kelkáposztából eleddig eszembe sem jutott salátát csinálni, ami nagyon nagy hiba volt. Való igaz, hogy amikor az ember a kelkáposztára gondol, rögtön a fözelék, -amit mellesleg imádok - vagy a rakott kel ugrik be. Köztudott, hogy igen magas a C-vitamin tartalma, ami ugye fözés közben bizony nagyon sokat veszít az erejéböl. Viszont nyersen megörzi nekünk a kincseit. A TV Paprikán volt egy pár perces müsor a kelröl, abban láttam, hogy így is lehet salátát készíteni. Gondoltam: egy életem, egy halálom. Mit veszíthetek? És nem, hogy veszítettem, ha nem nyertem, mert nagyon finom, ezentúl gyakori vendég lesz az asztalunkon.




kelkáposzta
uborka
1 cs. petrezselyem
1 citrom
3 e.k. porcukor
olivaolaj
só, bors

A kelkáposztát megmostam, majd nagyon vékony, 1-2 mm-nyi laskára vágtam. Az uborkát megpucoltam, majd keresztben és hosszában is félbevágtam. A magjait egy kiskanállal kikapartam és ujjnyi vastagra vágtam. (ekkor teljesen úgy nézett ki, mint a szárzeller) Összeforgattam a káposztát az uborkával. A petrezselymet apróra vágtam. A citrom kifacsart levében elkevertem a porcukrot, sóztam, borsoztam és beletettem a vágott petrezselymet. Ráöntöttem a zöldségre, alaposan összeforgattam. Folpackkal lefedtem és fél órát a hütöben várakoztattam, mielött asztalra került! Mennyei!

vasárnap, augusztus 30, 2009

EB-golyók

A sokat emlegetett MBT-re ezzel az édességgel készültem. Nagyon nagy bajban voltam a találkozó elött, hogy mivel is tudnám meglepni kedves barátaimat -mert iszonyatosan nagy volt a höség; de ez volt a kisebbik baj. A nagyobbik az volt, hogy egy teljesen üres, szinte mindennek híján lévö konyha jutott nekem abban az idöben. A lányok nyugtatgattak, hogy ismerik a hátteret, persze, hogy nem is várják tölem azt, hogy esteleg valamilyen mesebeli, csodás tortát fogok rittyenteni. Még az elutazás elött találtam ezt a receptet, így szépen itthon az összes hozzávalót bepakoltam és vittem magammal. Az elkészítéshez pedig nem volt szükség semmi extra felszerelésre.
Az elnevezése pedig!? Nehéz magyarra fordítani, meg nem is igen próbálkoznék mindenféle hanzatos neveket keresgélni. Így is rengeteget "röhögtünk", mire megszületett az EB golyó elnevezés. Elsöre ránézésre nagyon hajaz a kókusz golyóra, de köze csak annyi van hozzá, hogy kókuszba van forgatva.
Saját fotót, most nem tudtam készíteni, így csak Trinity barátném helyben készült fotóját és az újságból "kifotózott" képet tudom közzétenni.





1 tasak "gyors-rizs"
100 g marcipánmassza
60 g s.baracklekvár
100 g aszalt s.barack
40 g darált mandula
kókusz reszelék






A rizst az elöírás szerint megföztem, majd teljesen kihütöttem. Közben a puha marcipánt habosra kevertem a lekvárral. Az aszalt barackot nagyon apró kockákra vágtam, majd az összes hozzávalót, a kókusz kivételével alaposan összedolgoztam.
Vizes kézzel diónyi golyókat formáztam és apró papírkapszlikba pottyantottam öket. Érdemes fogyasztás elött pár órát hütöben tartani.





Bakonyi sertésszelet

A Bakonyi sertésszelet is egy örök klasszikus. Annyira kézenfekvö, hogy hajlamos vagyok el is feledkezni róla. Most is azért jutott csak eszembe, mert nagyon kellett törni a fejem, hogy mivel készüljek egy vacsorára. Olyat szerettem volna fözni, amit még nem ettek a német vendégek és tipikusan magyar étel. Így esett a választásom a bakonyira, ami igazolt engem, mert örömmel láttam, hogy szinte az utolsó morzsáig elfogyott. Mindíg jó érzés, ha dícsérik az ember föztjét, no, ebben most sem szenvedtem hiányt.




1 közepes szüzpecsenye
2 vöröshagyma
20-30 dkg gomba
1-2 paradicsom
1-2 zöldpaprika
só, bors, pirospaprika
2-3 dl tejföl
2-3 e.k. liszt
2 dl tejszín


A szüzpecsenyét megmostam, szárazra töröltem. A felesleges hártyát és zsíradékot levagdostam róla, majd 2-3 ujjnyi vastag szeletekre vágtam és kiklopfoltam. Enyhén besóztam és rögtön lisztbe forgattam. Kevés olajon mindkét oldalát pirosra sütöttem. Egy tányérra szedtem és visszamaradt olajon megpirítottam a hagymát. A szeletekre vágott gomba következett, amihez hozzáadtam a felvágott paprikát és paradicsomot. Megszórtam pirosparikával, sóztam és borsoztam. A tejfölben csomómentesen elkevertem a lisztet és hozzáöntöttem a tejszínt is. Amikor a gomba megpárolódott, behabartam a tejföllel. A hússzeleteket visszatettem és további 10-15 percig, fedö alatt együtt pároltam. Ha nagyon sürü lenne, kevés vízzel lehet hígítani.
Galuskával tálatam.

szombat, augusztus 29, 2009

Limoncello kehely

Sajnálatos módon kezd az idöjárás nagyon ösziesre fordulni. De fittyet hányok a rossz idöre és még mindíg gyártom a fagyikat. Sehol sincs az köbe vésve, hogy csak melegben lehet hódolni a nyalkodásnak. Igazságszerint már hetek óta rákészültem erre a savanykás csodára, mert otthon jártamban természetesen gasztro-újságokból is feltankoltam. Erre a Kiskegyed konyhájában bukkantam és nagyon megörültem, mert a Limoncellot imádom. Dacára annak, hogy a citromért nem igazán rajongok. Olyannyira jól sikerült a tegnapi föpróba, hogy az utolsó cseppig elfogyott. Majd nem 100%-ig tartottam magam az eredeti recepthez. Csak annyit változtattam, hogy az eredetileg 3 dl joghurtnak, csak a felét használtam, 1,5 dl-t. A hiányzó 1,5 dl-t Mascarponéval pótoltam, így sokkal krémesebb lett.





2,5 dl tejszín
7 e.k. porcukor
1,5 dl natúr joghurt
1,5 dl Mascarpone
1 citrom reszelt héja, leve
2 dl Limoncello
citromfülevelek


A tejszínt kemény habbá vertem. Kikevertem a joghurtot, a Mascarponét a citrom héjával és levével, valamint a Limoncello felével. Összeforgattam a tejszínhabbal, majd a fagyigépbe töltöttem és megfagyasztottam. Kelyhekbe kanalaztam, ráöntöttem a maradék citrom likört és citromfülevelekkel diszítettem.

hétfő, augusztus 24, 2009

Két sajtos cukkinileves

Már említettem, hogy a kertem ontja a cukkinit. Tényleg annyi cukkini van, hogy szinte már nem is tudom megcsinálni, így jól tartom a szomszédságot is. Azért vannak még ötleteim, így most egy különleges, sajtos, gyorsan elkészíthetö levest okoskodtam ki. (de már töröm a fejem a következö fogáson, mert nap-nap után érik a következö adag)




2 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
500 g cukkini
40-50 g vaj
2-3 e.k. olivaolaj
2-3 e.k. liszt
750 ml zöldséglé
250 ml fehérbor (elhagyható)
80 g Gouda reszelt sajt
200 g tejszínes krémsajt
1 cs. kapor
só, bors

A vajat felmelegítettem, tettem bele kevés olivaolajat. Ezen pároltam meg a hagymát arany színüre. Belenyomtam a fokhagymát és a lereszelt cukkinit. Pár percig pároltam, majd megszórtam liszttel és így is pirítottam 3-4 percet. Felöntöttem a zöldséglével, hozzáöntöttem a bort. Sóztam, borsoztam. Közben a kaprot apróra metéltem. Amikor puha lett a cukkini - ez is csak pár perc - hozzákevertem a 2 féle sajtot. Összeforraltam és megszórtam a kaporral.
Melegen és hidegen is nagyon finom.

vasárnap, augusztus 23, 2009

Julcsi süti

Legkedvesebb barátainkhoz voltunk hivatalosak egy nyáresti sütögetésre. Julcsi barátnöm gondolt a desszertre is és sütött egy nagyon finom, gyümölcsös süteményt. Már elsö látásra megtetszett; viszont hangot adtam felháborodásomnak is, hogy ebben a nagy melegben miért kellett nekiállni még sütni is. Barátném megnyugtatott, hogy ez a süti pillanatok alatt bekeverhetö, majd nyugodtan magára lehet hagyni a sütöben. Annyira finom volt, hogy tovább nem is háborogtam, viszont a receptet azon nyomban megjegyeztem. Most, hogy hazatértünk, az volt az elsö, hogy én is összedobtam. Tényleg összedobásról van csak szó, mert nem sokban különbözik egy sima piskótától, ami 10-12 percnél nem igényel több idöt. Betoljuk a sütöbe és gondunk már csak az evéssel lesz. Az eredmény egy nagyon szaftos, habos, a gyümölcsöktöl zamatos, másnap is tökéletes állagú sütemény - már, ha megéri a másnapot!



6 nagy tojás
20 dkg puha vaj
20 dkg cukor
20 dkg liszt
1 cs. sütöpor

tetszés szerint gyümölcs



A tojásokat szétválasztottam. A sárgákat a cukorral és a vajjal nagyon habosra kevertem. Beleszitáltam a sütöporral elkevert lisztet, majd óvatosan a krémhez kevertem. A tojás fehérjéket pici sóval kemény habbá vertem, majd ezt is nagyon óvatosan, hogy sok levegö maradjon benne, összeforgattam a lisztes masszával. Sütöpapírral bélelt, felezett tepsibe öntöttem . Az egyik felét konyakkal meglocsolt sárgabarackkal, a másik felét pedig rumos meggyel raktam ki. 170°-ra elömelegített sütöben 45-50 perc alatt megsütöttem. Hagytam kihülni, majd porcukorral megszórtam. Vigyázat! Pillanatok alatt elfogy!

szombat, augusztus 22, 2009

Visszatértem

Ez is elmúlt, mint minden jó. Rengeteg jókedv, móka, kacagás kísérte az elmúlt 10 napot. Sok helyen jártunk, minden számunkra kedves baráttal tudtunk idöt tölteni. Nem utolsó sorban pedig végre személyesen is megismerhettem legkedvesebb blogtársaimat, a gyenesdiási MBT-n. Jókat ettünk, beszélgettünk, de még a 2 nap is kevés volt. Részletes beszámolóval én nem is állnék elö, mert megtették helyettem a többiek. Az biztos; ez a 2 nap örökre a szívemben marad.

Itthon minden rendben fogadott. Imádott kutyusom már nagyon jól van és visszaadhatatlan az az öröm, amivel várt. Már nagyon hiányzott. Ahogy a kertem és a virágaim is. Rengeteg paradicsomot, parikát tudtunk szedni. És 2 hatalmas spárga tököt is. Végre készülhet nálam is tökfözelék, jó sok kaporral. A rengeteg cukkinit még nem is említettem. Meg a répákat, amik hatalmasra dagadtak. Jó volt haza jönni.

Az orchideám pedig olyan virágokat produkált, mint még sosem (és csak a fele látszik a képen!)

szombat, augusztus 08, 2009

A konyha bezár

Végre-valahára elérkezett a mi indulásunk ideje is. Eltöltjük jól megérdemelt éves pihenésünket, így egy rövid idöre a konyhámra kiteszem a ZÁRVA táblát. Addig is nézelödjetek, böngésszétek a régebbi recepteket és gondoljatok rám jó szívvel!


péntek, augusztus 07, 2009

Áfonya-Mascarpone parfé

Ez a poszt kicsit megkésve, a hétvégén vásárolt áfonyából készült és már réges rég meg is ettük. Nagyon finom, üdítö, krémes; pont olyan, amilyennek egy parfénak kell lennie.



1 vanilia rúd
125 ml tej
3 tojás sárgája
70 g cukor
300 g áfonya
250 g Mascarpone
2 t.k. vágott pisztácia
mentalevél

A vanilia rudat hosszában kettévágtam, magjait kikapartam. A rudat és a magokat is beletettem a tejbe es felföztem. A tojássárgákat a cukorral kikevertem, majd vízgöz felett habosra vertem. A vaniliás tejet rászürtem és tovább a vízgöz fölött addig vertem, míg sürü krémet nem kaptam. Kihütöttem. 250 g áfonyát pürésítettem. A mascarponét habosra kevertem, majd a kihült tojásos masszához adtam. A megmaradt áfonyából pár szemet félretettem a díszítéshez, a többit kicsit megvágtam és az áfonyapüréhez kevertem. Így kevertem bele a tojásos, mascarponés alapba. Egy négyszögletes formát kibéleltem folpack-al és belesimítottam a masszát. Mélyhütöben min. 4 óra szükségeltetik, de jobb, ha egy éjszakát hagyunk neki.
Az elkészült parfét felszeleteltem; vágott pisztáciával, áfonyával és mentalevéllel díszítettem.

kedd, augusztus 04, 2009

Lila cobbler

Mondtam én, hogy lesz a cobblernek folytatása. Úgy esett, hogy egészen véletlenül szombaton sikerült viszonylag olcsón áfonyához jutnom. Nem volt kérdés, hogy cobbler is készül majd belöle. Vasárnap délután váratlan vendégek jelezték érkezésüket. Gyorsan térültem fordultam és mire megérkeztek, már langyosra hült az áfolyás-lila cobbler, amihez újra nagyon passzolt a vanilia fagyi. A siker már nem volt kérdéses. Oly annyira, hogy nyomban el is kérték a receptet.

(Tennék még egy szolgálati közleményt is közzé: sajnálatos módon a fényképezögépem meghalt! Nem tudok fotózni és a szervízbe is csak jövö héten tudok majd eljutni, ha otthon leszünk. Addig van még talonban 2-3 posztra valóm, azokat teszem csak közzé.)





hétfő, augusztus 03, 2009

Wanted

Scofield eltünt!!! Na, remélem nem Ö, csak a blogja!
Hol keressünk Scofield???????
Jelentkezz!!!!!!

vasárnap, augusztus 02, 2009

Középkor

Ugyan ez egy gasztroblog, de most rendhagyó módon teszek fel pár képet a mai napunkról, mert annyira csodás volt. Középkori fesztiválon jártunk, ami nem mindennapos az ember életében. Egy-két kisebb rendezvényen jártunk már, de ilyen nagyszabású összejövetelen még nem voltunk. Nagyon érdekes volt látni ezeket az embereket, akik teljesen más életet élnek ilyenkor. Egy évben kétszer összejönnek és egy hosszú hétvégén úgy élnek, mint öseink. Sátrakban, szörméken alszanak, korhü ruhákban járnak és azt eszik, amit a szabadtüzön megföznek- sütnek maguknak. Természetesen csak a magul által készített dolgokat használják. Gyönyörü kézmüves dolgokat árulnak; láttunk ruhákat, ékszereket, fegyvereket, kosarakat, ón és bronz edényeket, kovácsoltvas használati tárgyakat, gyönyörüen megmunkált fa tárgyakat. És temészetesen kenyeret, sajtot, amit szintén maguk készítenek. Az árak viszont nagyon húzósak voltak.
Összességében érdekes, tanulságos és nagyon szórakoztató volt.





A bohóc
Még sapkát is cserélt Max-al


Munkában





Sátrak és a fürdöszoba


Megtanultunk nyíllal löni